Balaton Riviéra

A Balaton Riviéra Turisztikai Egyesület megalakulását Alsóörs – Csopak – Felsőörs – Lovas – Paloznak községek azzal a céllal kezdeményezték, hogy a hagyományőrző és teremtő turisztikai termékek továbbfejlesztésével, a turisztikai adottságok jobb kihasználásával,
rendezvények szervezésével és jobb koordinálásával fellendítsék a térség idegenforgalmát, növeljék a vendégszámot, minőségi és fenntartható turizmust alakíthassanak ki. Az Egyesület Alsóörsön Tourinform Irodát, Csopakon Információs irodát működtet.
Önálló rendezvénye minden év április második felében a szezonnyitó Mandula Ünnep.

Alsóörs
a Balaton Riviéra partszakaszának vendégszerető települése. Történelmi emlékek, évezredes szőlő-kultúra, vidám fürdőélet, a balatoni vízi világ, a pihenés és szórakozás megannyi lehetősége együttesen adják Alsóörs varázsát.
Ezredéve bányászták, faragták itt  mesterien a falu határában fellelt permi vörös homokkövet.  A turisták által kedvelt üdülőhely, hatalmas stranddal. Vendégváró szórakozóhelyek, éttermek, üzletek, magán üdülőházak, privátszobák, kulturális program, kemping és selymes vizű strandfürdő szolgálja a nagyközönséget. A szűkebb és tágabb környék a turisták és kirándulók paradicsoma. „Alsóörs vár, marasztal, visszavár." Alsóörs kiemelkedő rendezvénye az évente augusztusban megrendezésre kerülő Nyári Fesztivál 2008.08.16-20.

Csopak
település különleges szépségét a tagolt Balaton-park, a nádasokkal övezett két parti öböl, a hegyekre fölkúszó szőlősorok, a köztük meghúzódó régi pincék és a községet északról koszorúzó, fákkal borított Csákány- és Öreghegy adja. Festőien szép környezete vonzza a művészeket, az üdülni és pihenni vágyókat, a természet rajongóit. 
Strandjának vize, a csopaki bor különleges zamata, az üdítő savanyúvíz, a Csákány-hegyi Endrődy Sándor kilátóról elénk táruló csodálatos kilátás és a hegy lábánál meghúzódó település lakóinak kedves vendégszeretete várja az ideglátogatókat. A számtalan rendezvény közül  kiemelkedik a Csopak Napok – Borhét 2008.08.15-24.

Felsőörs:
A Balatonfelvidék jellegzetes települése szeretettel várja gyönyörű panorámájával, falusi idilljével a pihenni vágyókat. Büszkeségük az 1200-as években épített Árpád-kori templom, melynek a Batthyányak voltak a kegyurai.
Többen állítják, hogy a Balaton-felvidék legszebb román stílusú falusi temploma. A Felsőörsi Forrás-hegy nemzetközi jelentőségű földtani, őslénytani, rétegtani érdekességeket kínál. Geológusok szorgos munkája nyomán látott napvilágot és világszerte ismertté vált Magyarország első földtani alapszelvénye, melyről a Környezetvédelmi Minisztérium támogatásával Geológiai Bemutatóhely létesült. Muzeális értékű a falu jellegzetes, házias étkeket kínáló étterme az Udvarház, mely népi hagyományokat elevenít fel. Legnagyobb rendezvény Felsőörsön, amely ebben az évben Mátyás király és a reneszánsz jegyében kerül megrendezésre. Falunapok, 2008. 07.18-20.

Lovas
a Balaton északi partján fekvő 400 lelkes kisközség. Árpád kori település, királyi birtok, tárnokon és más népek földje. Az itt élő emberek legfontosabb megélhetési forrása a szőlőtermesztés volt és az ma is. Jellegzetesen zamatos Balaton felvidéki bort állítanak elő a szőlősgazdák.
Lovas község nevezetességei közül megemlíthetjük még az 1951 tavaszán Mészáros Gyula régész által feltárt őskori vörösfesték bányát. A község nevezetessége még a XIII. században már fenn álló templom, valamint a gazdag vastartalmú savanyúvízforrás.  A község határában a Malomvölgy és a Királykút vadregényes vidékén szép gyalog- illetve lovas túrákat lehet tenni. Ebben az évben júliusban 10. alkalommal kerül megrendezésre a Lovasi Napok rendezvénysorozat 2008.07.11-12-13.
                 

Paloznak
a Balaton északi partján a Bakony hegység déli lábánál fekszik. Az erdőkkel borított lankás domboldalakról csodálatos kilátás nyílik a tóra. A falu utcái a Balaton partjától a domb oldalakon lévő szőlőkön keresztül, a falut védően övező erdőbe futnak. Ezek az adottságok eredményezik,  hogy  kivételes  mediterrán klíma alakult itt ki, ahol kora tavasztól késő őszig élvezhetjük a tiszta levegőt, a napfényt. A   déli domb oldalakon zamatos gyümölcsöt érlel a szőlő, a mandula és az őszibarack, de beérik a füge is.
Érdemes felkeresni a Balaton-felvidék hagyomá-nyos faluképének megőrzéséért 1998-ban Hild-díjjal kitüntetett község műemlékeit.  A Tájházban a szá-zadforduló paraszti világát felidéző kiállítás látható. Nyáron a balatoni strandolás mellett templomi hangversenyek, szabadtéri koncertek, kiállítások nyújtanak szórakozási lehetőséget. Szeptember utolsó hétvégéjén a falunapok és szüreti programok várják a vendégeket. Falunapok 2008.09.26-27-28.

Szállóvendégeinket ingyenes Balaton Riviéra kártyával várjuk!
5-100 % kedvezménnyel 44 elfogadó helyen!
     
Információ:

www.balatonriviera.hu
www.alsoors.hu
www.csopak.hu
www.felsoors.hu
www.lovas.hu
www.paloznak.hu