Közép-Békési Területfejlesztési Önkormányzati Társulás

Közép-Békési Területfejlesztési Önkormányzati Társulás

A Közép-békési Centrum (KBC) a Békéscsaba–Gyula-Békés város hármas szoros együttműködésén alapuló regionális fejlesztési alközpontot jelöli. Az alközpont a kapcsolódó kistérségekkel együtt a 170 ezer lélekszám feletti kvázi-nagyvárosi térség megszervezésével, egy új típusú város–vidék kapcsolat megalkotásával és a határon átívelő kapcsolatok intézményes kiépítésével fejlesztési mintatérségként példát kíván nyújtani az elmúlt másfél évtized gazdasági, társadalmi és területi átrendeződése során szerepválságba került középvárosok számára Magyarországon és az EU-ban egyaránt.


A három város bemutatása
Az Alföld közepén és az ország keleti szélén lévő Békés megye székhelye BÉKÉSCSABA, amely egyben a kisrégió központja is. Békéscsaba Magyarország dél-keleti határán, Budapesttől mintegy 200 km-re található. A közel 64 ezer lakosú város Békés megye gazdasági, oktatási és kulturális központja. Megszépült városképe, műemlék épületei, rendezvényei és a környék természeti értékeinek köszönhetően egyre több turista látogat ide.  Békéscsaba 1990 óta megyei jogú város, Békés megye közlekedési, kereskedelmi, feldolgozóipari, kulturális és oktatási központja. Neves kulturális és gasztronómiai rendezvények színhelye. Az itt élő, különböző nemzetiségű lakóknak köszönhetően rendkívül változatos a népi kultúra. Őrzik hagyományaikat a román, a szlovák, a lengyel, a roma és természetesen a magyar közösségek is.

A város pezsgő kulturális élete, műemlékeinek sokasága, termálfürdőjének egyedisége, a környékbeli sportolási lehetőségek (lovaglás, evezés, túrázás, vitorlázó- és műrepülés) ideális turisztikai célponttá teszik Békéscsabát

Csabai Kolbászfesztivál
A gasztronómiai fesztivált immáron tíz éve rendezik meg Békéscsabán a csabai kolbász hagyományaira alapozva. Ennek keretében egy olyan rendezvény jött létre, amely bemutatja egy térség gasztronómiai, kulturális hagyományait, de lehetőséget teremt más vidékek számára is a bemutatkozásra. Emellett a helyi lakosság kikapcsolódási lehetőségeit is bővíti.

A Kolbászfesztivál megtartotta a rendezvény korábbi szerkezetét: kiállítások, szakmai konferenciák, szórakoztató és kulturális programok, gasztronómiai és borbemutatók, versenyek, kiegészítő rendezvények teszik teljessé a kínálatot (2005-ben a program turisztikai kiállítással bővült!). A Kolbászfesztiválhoz csatlakozva, már negyedik alkalommal került sor a Borvigadalom rendezvényére.

A város állandó kulturális programjai: Csabai Kolbászfesztivál, Csabai Sörfesztivál és Csülökparádé, Városházi Esték Fontosabb látnivalók:Szoborsétány az Élővíz-csatorna partján, Munkácsy Mihály Múzeum, Páduai Szent Antal Római Katolikus Plébániatemplom, Jézus Szíve Római Katolikus Templom, Evangélikus Nagytemplom, Hotel Fiume, Szlovák Tájház, Jókai Színház, Árpád Strandfürdő

BÉKÉS város a Kettős-Körös bal partján fekszik, kitűnő turisztikai adottságokkal rendelkező alföldi kisváros. Északra 10 kilométerre Békéscsaba megyeszékhelytől, az ország két nagyvárosától, Debrecentől és Szegedtől egyaránt 120 kilométerre fekszik. A vízi, a kerékpáros és a lovas túrák kedvelői, a horgászat megszállottjai és a vadászok, a gyógyulni és pihenni vágyók egyaránt megtalálják a számukra megfelelő elfoglaltságot.


Madzagfalvi Napok
A rendezvény elnevezése és megvalósításának célkitűzése a 90-es évek közepén fogalmazódott meg először. A város egyedi arculatának kialakítása, a város természeti lehetőségeinek kiaknázása céljából folyamatosan erősödött a rendezvény tényleges megvalósításának gondolata.Röviden a Madzagfalvi Napokat így is jellemezhetjük: sport, kultúra, hagyományápolás, elszármazottak találkozója, szórakozás és három napos mulatság.A sportesemények kezdetét minden évben péntek délelőtt a Városi Sportnap indítja, a Városi Sportpályán. Ide jönnek a város óvodásai. Az iskolák tornatermeikben tartják sportdélelőttjüket. Számos bemutató, verseny, vetélkedő várja ilyenkor a gyerekeket. Szombaton és vasárnap több sportverseny és kupa kerül meghirdetésre, minden évben.

A városban élő, innen elszármazott amatőr és már ismert művészeinknek, íróinknak, népművészeinknek folyamatos bemutatkozási lehetőséget biztosítunk kiállítások, könyvbemutatók, író-olvasó találkozók megrendezésével.

Szórakoztató programjaink kialakítása során arra törekszünk, hogy folyamatos elfoglaltságot biztosítsunk a család minden tagjának. Az esti koncertekre meghívott előadók kiválasztásánál törekszünk a lakosság igényeinek figyelembevételére. E célból, immár három éve, tavasszal a városban tanuló diákok között szimpátiaszavazást tartunk, hogy kiket látnának szívesen Madzagfalva színpadán. A város állandó kulturális programjai: Békés-tarhosi Zenei Napok, Madzagfalvi Napok.
Fontosabb látnivalók: görög ortodox templom, fürdő.

GYULA egy 33 ezer lakosú kisváros, mely az Alföld dél-keleti részén, a Fehér Körös bal partján, közvetlenül a román határ mellett, Magyarország legmélyebben fekvő területén, 88 méteres a tengerszint feletti magasságban sík vidéken fekszik. Kiemelkedő idegenforgalmi központ. Legismertebb műemléke az ország legépebb gótikus lakópalotájával és kápolnájával rendelkező Gyulai vár. A várban ma múzeumi kiállítások láthatók, amelyek a középkori vár történelmébe és reneszánsz mindennapjaiba hívják a látogatót. Színházi előadásokat 1964-ben játszottak először a vár kiváló akusztikájú, zárt udvarán, s azóta a Gyulai Várszínház előkelő helyet foglal el a nyári rendezvények sorában.


Végvári Esték

A Végvári Esték Gyula idegenforgalmi attrakciója, a Dél-Alföld egyik legnagyobb nyári rendezvénye. Egyedivé teszi a helyszín  varázsa, a középkori vár természetes díszletként is szolgáló ódon falai. Reggeltől az éj beálltáig látványos programok közül válogathat a Nagyérdemű. Kortól és nemtől függetlenül, mindenki találhat a maga ízléséhez legjobban illeszkedő produkciót. Századokon átívelő időutazás táncban, zenében, színjátszásban. Lovagi tornákat és történelmi játékokat kézműves vásárral körítve. Vendégváró fogadókat pecsenyékkel és finom gyulai kolbásszal. Humort és koncerteket, sztárok sorával.

A város állandó kulturális programjai: Végvári Esték, Reneszánsz Fesztivál, Pálinkafesztivál

Fontosabb látnivalók: Ladics-ház, Erkel Múzeum, Dürer Terem, Gyulai Vár, Várfürdő

 

Gyula kiemelkedő nevezetessége a Százéves cukrászda, melyet 1840-ben rendezte be első tulajdonosa, Salis András. Napjainkra eredeti bútorait restaurálták, további termeket rendeztek be, és kialakították a szabadkéményes cukrászmúzeumot. 


Tavaszi Fesztivál

Az év minden havában vannak a térségben meghatározó rendezvények, amelyek a térség szezonalitását csökkentik vendéglátás terén. Turisztikai „holtszezonban" az eltöltött éjszakák számát, költés nagyságát egyedi turisztikai attrakciókkal (fürdők) és egyedi, hagyományokkal rendelkező programokkal tudja a térség biztosítani.

A Tavaszi Fesztivál hagyományai arra késztetik a rendezőket, hogy évről-évre megújulva, kultúra megannyi műfajának képviselőit felvonultassa, és üde színfoltként hirdesse a tavasz közeledtét. A téltemető-tavaszcsalogató programok a fiatalabbaktól a felnőttekig mindenkit önfeledt kulturális szórakozásra hívnak. A fesztiválprogramban a már hagyományos színházi előadások, táncprogramok, komolyzenei koncertek, hangversenyek, képzőművészeti kiállítások mellett a külföldi és magyarországi professzionális művészek mellett fellépési lehetőséget biztosítanak a helyi kiemelkedő amatőr és hivatásos művészeti együtteseknek és alkotóknak is. Elsődleges szempont, hogy egyrészt igényes produkciók jöjjenek létre, másrészt pedig a kultúrának sokféle területe legyen képviselve. Ez alapján a néphagyományokon alapuló előadások, táncházak,valamint kézi mesterségeket bemutató programok, vásárokkal ötvözve kerülnek megtartásra. Szövés, fonás, kosárfonás, agyagozás, varrás, olyan művészeti programok kiegészítő rendezvényei, ahol több generáció megfordul. Ezzel célunk hagyományaink felelevenítése, „tudatban tartása".